A pályázat különlegessége, hogy a kézműves vállalkozók teljes körét fogja át (221 kézműves szakma számára nyújt pályázati lehetőséget), elsősorban szakmai elismeréssel díjaz, a díjak száma nem korlátozott és marketingtámogatást nyújt.
Elismert szakemberekből
álló zsűri döntése alapján 2009-ben az 70 pályázatból 37 pályamű érdemelte ki
termékeivel a „Magyar Kézműves Remek” elismerő címet. A döntés meghozatalában kiemelt követelmény volt a
termékek eredetisége, nemzeti kultúrát őrző, egyedi értéket képviselő
hagyományhűsége, a kivitelezés kiváló minősége és turisztikai
hasznosíthatósága.
A díjazott kézműves termékek - előállításuk, használatuk bemutatásával - bővítik az ország, egy-egy régió turisztikai programkínálatát, hozzájárulnak a magyar image erősítésére alkalmas igényes termékek kereskedelmi választékának szélesítéséhez, minőségi színvonalának emeléséhez, a magyar kulturális örökség sajátos közvetítéséhez.
A „MAGYAR KÉZMŰVES REMEK” elismerő oklevél mellett valamennyi díjazott lehetőséget kap arra, hogy használhassa a Magyar Kézműves Remek logot és termékéhez meghatározott tartalmú elismerő kártyát készíthessen. A három nyelven megtervezett kártya szövege utal a termék eredetére, a hagyományra és a gyártóról ad rövid tájékoztatást.
A Magyar Kézműves Remek címet nyert pályázók termékeiből a zsűri döntése alapján, a kamara minden címátadást követően kiállítást rendez, amely az idén három hétig, február 14-ig lesz látható a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban
Emléklapot 33 pályázó kapott, többen közülük a zsűri döntése alapján díjazottak mellett a „Kézműves Remek” kiállításon is bemutathatják termékeiket.
A zsűri az alábbi 37 pályázatnak
adományozta a „Magyar Kézműves Remek” elismerő címet
|
Sorszám
|
Név, mesterség
|
Pályázati téma
|
|
1.
|
|
"Hódmezővásárhelyi elfeledett fazekas edények"
|
|
2.
|
Balogh Eszter üvegfestő, ólomozott üvegablak készítő
|
Kabinetkép
|
|
3.
|
Birinyi András, hangszerkészítő, a népművészet ifjú
mestere, népi iparművész
|
Magyar népi hangszerek
|
|
4.
|
Csonka és Fiai Kft., Csonka László és Csonka Zoltán
ügyvezetők
|
SOLO/GLOBE teáskanna teamelegítővel
|
|
5.
|
Debreczeni János, népi iparművész
|
Táblás szőttes függöny, abrosz, terítő, kiegészítő
textíliákkal (Ecru színben)
|
|
6.
|
Debreczeni Sándor, késes, népi iparművész
|
Fodor féle nyúzó vadászbicska; Szarvasbontó - vadásztőr,
Cape Buffalo vadásztőr
|
|
7.
|
Élő József
|
Mohácsi busóálarcok és busó alakok élethű másai
|
|
8.
|
Fiser Józsefné varrónő, népi iparművész, a népművészet
ifjú mestere
|
Len ruha palóc hímzéssel díszítve, kiegészítők: táska és
szemüvegtok
|
|
9.
|
Gálné Nagy Ildikó szövő, népi iparművész
|
„Modern szőttesek hagyományos mintára”:
|
|
10.
|
Gécziné Bankus Zsuzsanna
|
Sárospataki tál
|
|
11.
|
Hódfó,
Szociális Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft., Chappon Adrienne ügyvezető
|
Vásárhelyi hímzett kress terítő és futó
|
|
12.
|
Huszár Ferenc, bádogos mester
|
Vörös
|
|
13.
|
Kiss Lajosné, népi iparművész
|
Szőttes étkező garnitúra
|
|
14.
|
Kiszel Árpád, asztalos
|
Szilvafa tálaló
|
|
15.
|
Kocsor Im
|
Békési jellegű fonott ülőgarnitúra
|
|
16.
|
Nagyné Kolumbán Zsuzsanna, népi iparművész
|
Népviseletbe öltöztetett díszbaba (Rábaközi öreg pár)
|
|
17.
|
Méretes Szabó Kft., Tatai Tamás, ügyvezető igazgató
|
Kiskosztüm nonfiguratív és csiga motívumok variálásával
|
|
18.
|
Nics László, díszmű kovács
|
Karácsonyfatalp
|
|
19.
|
Ormándi László, papucskészítő, a népművészet mestere
|
Szegedi papucs
|
|
20.
|
Ország László, a népművészet mestere
|
Kun hímzés
|
|
21.
|
Pataki Kerámia Kft., Uzelmann Annamária ügyvezető
|
Kézzel készített, kézzel festett, barokk (rózsabimbó
mintázatú) étkészlet család
|
|
22.
|
Pataki Miklósné tervező, a népművészet mestere
Bessenyei Jánosné, viseletkészítő, népi iparművész, és
Csintalan Jánosné szűrkészítő
|
Applikációs díszítésű viseletek (pelerin és fekete
kiskosztüm kabát)
|
|
23.
|
Révész Márta, népi iparművész
|
Új stílusú (ovális) vertcsipke terítő
|
|
24.
|
SAVARIA Rehab-team, Szociális szolgáltató és
foglalkoztatási kiemelkedően közhasznú nonprofit KFT.
Eszenyiné Hallgató Katalin, népi iparművész tervező, és
Varga Zoltánné szövő
|
Gyapjúszőnyeg
|
|
25.
|
SAVARIA Rehab-team, Szociális szolgáltató és foglalkoztatási
kiemelkedően közhasznú nonprofit KFT.
Eszenyiné Hallgató Katalin, népi iparművész tervező és
Süle Andrásné, szövő
|
Gyapjúszőnyeg
|
|
26.
|
Sukta Bertalanné, népi iparművész
|
Beregi keresztszemes garnitúra nappali szobába
|
|
27.
|
Szabó György, csont-, és agancsfaragó
|
Csontfaragások, dísztárgyak, ékszerek, használati tárgyak:
„A molnár, a fia és a szamár”
|
|
28.
|
Szepesi János fafaragó, népi iparművész
|
Palóc áttört faragású tulipános bölcső
|
|
29.
|
Tanka Tamás, csizma és cipőkészítő, népi iparművész, a
népművészet ifjú mestere
|
Széchenyi csizmája, Felvidéki úri csizma
|
|
30.
|
Tankó Anna, bundakészítő
|
Gyimesi csángó mejjes férfi bunda
|
|
31.
|
Tarjányi József, népi iparművész
|
Náder bicskák
|
|
32.
|
Barna Nárgisz
|
Ünnepi díszek: karácsonyi és húsvéti díszek
|
|
33.
|
Sallai Tibor
|
Szegedi papucs
|
|
34.
|
Borsa Hungary Gyümölcsédesség Kft., Gurzóné Kormány Emese,
ügyvezető
|
Emese gyümölcsédesség termékcsalád
|
|
35.
|
vitéz Flaschner Kálmán, késes- és műköszörűs mester
|
Vitézi kard és levélbontó típusú tőr
|
|
36.
|
Csirmaz Zsolt
|
Szőrméből készült ruhanemű
|
|
37.
|
Fejes János, kistermelő
|
Kézzel készített sajt és tejtermékek
|

Nyomtatóbarát verzió
